
Tica vagyok, magyar szakos bölcsészként szereztem diplomát még 2015-ben (úristen, de rég volt), de már kicsi korom óta rajongok az irodalomért és a társművészetekért, tiszta emlékképem van róla, hogy 6 évesen azt játszottam: én vagyok a Globe Színház egyik rendezője. Mertem nagyot álmodni, ugye?
Azóta a bizonyos játék óta rengeteg regényt, esszét, novellát és verset fogyasztottam (Verlaine kicsit busongó, Proust viszont süti mellé kiváló), szakdolgozatot írtam, kurzusukat és foglalkozásokat vezettem, így, azt hiszem, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy van némi közöm az irodalomhoz. Hogy mindenben hinned kell nekem, azt közel sem veszem ilyen biztosra: a legjobb, ha Te magad is kérdezel, tájékozódsz, és használod a kis szürke sejteket, hogy összevethessük a véleményünket.