Olvasáskihívás 2021

...olvasási naplót készítenek a saját haladásukról: melyik nap hány oldalt olvastak el, mi a havi mérleg stb. Először nem is értettem, hogy ez miért jó, de végül is rászántam magam egy kipróbálásra, és meggyulladt a kicsi lámpa a fejemben!

Januárban én is elkezdtem naplózni, melyik nap hány oldalt és miből sikerült elolvasni, és amikor vasárnap este összesítettem, rájöttem, miért ekkora buli ez az egész. Valaki azt trackeli, hány kilót sikerül fogynia havonta, más pedig azt, hány oldalt olvasott el. Ez fantasztikus!

De hogy mennyi is az annyi? 2202! Kétezer-kétszáztkettő! Hát ez mekkora menő már?! Illetve azt nem tudom megmondani, hogy ki mennyire tartja ezt menőnek, de így felnőttként, saját háztartást vezetve azt kell mondjam, határozottan meg vagyok elégedve magammal. És miből is állt össze ez a dicső szám?

1. A Jóbarátok-generáció (Saul Austerlitz)

Oks, ezt még tavaly kezdtem el olvasni nagyjából 29-30-adikán, és teljesen magával ragadott! Világéletemben imádtam az anekdotákat és bármit, ami egy kicsi személyes hozzájárulást jelentett a… bármihez, hiszen ezt teszi élővé, ettől lesz igazi a könyv/film/sorozat, ettől lehet igazán a sajátunknak érezni. És hát ki ne ült volna le élete során legalább egyszer, hogy megnézze New York kedvenc legjobb barátainak kalandjait? Minden sorát imádtam, legfőképp azért, mert New Yorknak egy olyan hőskorába engedett betekintést, amit már soha nem ismerhetünk meg.

2. Örökölt sors (Orvos-Tóth Noémi)

Ez már egy másodszor olvasás volt, nyáron egyszer átrágtam rajta magam, de tekintve, hogy ez volt a karácsonyi nyereményjáték elsődleges nyertese, úgy éreztem illőnek, hogy ismét átfutom.

Már az első pillanattól kezdve elvarázsolt ez a csodálatos olvasmány: emberi módon, érhetően, tárgyilagosan és mégis oly személyesen ír arról a nagyon közvetlen, mindenkit érintő témáról, amit úgy hívnak: család. Úgy mutat be konkrét eseteket, hogy senki sem ismerhet rá az ügyfélre (na jó, talán az igazán közeli barátai… legfeljebb), és úgy láthatunk különböző típusokat és problémákat, hogy nem kell ítélkezéstől tartanunk, s ami a legfontosabb: rájöhetünk, hogy nem vagyunk egyedül! Borzasztó felszabadító élmény volt, amikor magam is rádöbbentem, hogy az engem nyomasztó érzésekkel és gondolatokkal másoknak is dolga van, és nem én vagyok az egyetlen, aki a kicsi gyermekkorában keresi a választ napjainak égető kérdéseire.

3. Töredékek

Ritkán hagyok félbe könyvet, de bevallom, most megtettem. Még nálam is eljön az pont, amikor azt érzem: egy életem van, ezeket az órákat már sose kapom vissza. Nem szeretek félmunkát végezni, ezért újra nekifutok valamikor, és ígérem, akkor már névvel, címmel és szerzővel ellátva találkozhattok vele. A legközelebbi gyónásig, kérlek, legyetek türelemmel!

4. Luxushotel, Hungary (Kordos Szabolcs)

Zseniális könyv! Legalább egy éve szemezek vele, mindig a kezembe fogtam a Libriben, átlapoztam, de sose jutottam el addig, hogy a kosárba is betegyem. Tiszta véletlen (amiben amúgy mellesleg nem hiszek), hogy az egyik barátomnak volt egy példánya belőle, ezért egy hideg januári hétvégén éreztem meg Cthulhu… helyett a Luxushotel hívását, hogy dícsértessek már elolvasni. Jó döntés volt! Annyira vicces, szórakoztató és lehengerlő stílusú, amilyennel nagyon rég találkoztam, ráadásul tényleg betekintést nyerhettünk a kulisszák mögé. De, ami a legfontosabb, hogy hangos nevetésre késztetett néhány oldala ebben a sötét, melankolikus hónapban. Páratlan!

5. The Untamed (Mo Xiang Tong Xiu)

Nyáron került a látómezőmbe ez a könyv, de ugyancsak télig halogattam az elolvasását. Azt hiszem, érdemes volt, és egy olyan letehetetlen könyvélményt kaptam a várakozásért cserébe…! Minden lapját, minden mondatát élveztem ennek a keleti kultúrával és hitvilággal átitatott fantasynak, annyira más, annyira új volt ahhoz képest, amiket korábban olvastam! A nevekkel persze bajban vagyok, és az utalásokat sem értem mindig (ezért is mondta az Ofőm magyar fakton, hogy nem mutatna nekünk ázsiai irodalmat: annyi lábjegyzet kell bele, hogy több oldalt is kitenne), de van még néhány kötetnyi időm, hogy follow upoljak zen buddhizmusból. Asszem.

6. Gyermekvonat Angliába (töredék) (Petneki Katalin)

A legvonzóbb könyv volt számomra az egész januári rendelésemből (köszönöm, Alexandra!), sőt onnantól kezdve vágytam elolvasni, hogy a borítóját megpillantottam a webshopban. Hozzá tartozik a történethez, hogy én viszolygok mindentől, ami a világháborúkhoz kötődik, egyszerűen annyira felzaklat, hogy ilyen dolgok megtörténhettek, hogy inkább ignoráltam az egészet. Persze én is leérettségiztem töriből, van némi fogalmam a Don-kanyarról stb., de nem ez a kedvenc esti témám, na. És akkor itt van ez az ártatlan kislány, aki az ő gyermeki szemével látott történéseket tolmácsolja a Budapesten maradt családjának, és az legfontosabb híre, mily „gusztusos biciklizni”? Csak nem olyan rémes és félelmetes, hogy ne lehetne elolvasni, nem? Szerencsére előfeltevésem beigazolódott, és bár csak a 110. oldalig jutottam, nem bírom kivárni, hogy egy teljes könyvkritikával örvendeztesselek meg titeket!

7. Egy budai szalon fogságában… (Julie Mine)

A prüdéria messze áll tőlem. Épp ezért is lettem kíváncsi arra könyvre, melynek főszereplője a legősibb mesterséget űzi, hogy vajon mit tud elmondani erről a szakmáról, ami új, friss, és mindenképp méltó az elolvasásra? Hát sajnos azt kell mondanom, hogy semmit. A lírai én nagyon kevés átélést kölcsönözve veti papírra a sorokat, és nem tudtam eldönteni, hogy végül is mi akart ez lenni? Azt hiszem, a legfontosabb dolgok közé tartozik, ha írásra adjuk a fejünket, hogy eldöntsük, kinek akarunk szólni és milyen stílusban. Levélregények leszünk? Naplók? Szenvtelen tudósítások? Akkor ennek megfelelően járjunk el! Ha szexkönyvek akarunk lenni, verjük kenterbe A szürke ötven árnyalatát, és írjunk róla arcpirulás nélkül! Ha publicisztikák vagyunk, vegyük elő legjobb írói vénánkat, és a saját stílusunkat kialakítva kalauzoljuk el az olvasót abba a témába, ami titkon azért mindenkit foglalkoztat. Vagy legyünk kalandregények, balladák, fantasyk vagy bármik, de kérem, könyörgöm, szóljunk már értelmesen valamiről! Szólottam.

8. Bolond (Christopher Moore)

A karácsonyi nyereményjáték másik nyertesével állunk szemben, és mondhatom, nagyon boldog voltam, hogy helyezést ért el! (Nyilván esetemben nem kell még akkora elérésre gyanakodni, mintha a Nr. 1. népszerű influencer lennék, de valahol el kell kezdeni, hát na!) Az egyik kedvenc könyvemről van szó, hiszen nemcsak önmagában állja meg a helyét, és szórakoztat, hanem még a csodálatos (és általam nem titkon rajongott) Shakespeare művészetét is érinti! Mit érinti, egyesen az arcunkba vágja némi esővíz és izzadtság (hogy mást ne mondjak) keretében. Imádom, ahogy Moore a trágárságot eszközként képes alkalmazni (magyarul nem l’art pour l’art kiabál mindenféle Πcsákat és f@szokat), és olyan szemtelenséggel fordul a Mester eredeti drámája felé, ami félreértés nélkül az értésünkre juttatja: igenis tiszteli Shakespeare-t és feldogozott anyagot, hovatovább átlagot meghaladó irodalmi műveltséggel rendelkezik. És hát komolyan, Tarsolynak hívni a főszereplőt?!

9. Smaragdzöld tanulmány (Neil Gaiman)

Hát ez a könyv mennyire király volt!!!! Régóta szemeztem Neil Gaiman munkásságával, az Amerikai istenek régóta érintetlenül hever a polcomon, de egy Smaragdzöld tanulmány-szintű fának kellett nőnie ahhoz, hogy belevágjam a fejszémet. Hogy konkrétan mégis mibe? Oh, elmondom:

Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: Sherlock Holmest és ezáltal a klasszikus detektívtörténeket felidéző vonalvezetés, apró kikacsintások a 19. sz.-i rémtörténetek ikonikus figuráira, és persze nem más, mint a horror egyik nagymestere, H. P. Lovecraft munkássága. Hogy hogy jön Lovecraft Doyle-hoz? Hát természetesen crossoverrel! Mindenkit (de legalábbis engem) az orránál fogva vezeti a nagyfőnök egészen az utolsó sorig, hogy amikor azt hisszük, már minden turpisságra rájöttünk, még egy utolsó fricskát mutasson nekünk.