Mert sok ember az iskolában elveszti a kedvét az olvasástól. Előfordul, hogy irodalomórán nem a gondolkodási technikák kerülnek előtérbe, hogy a gyereket csak kikérdezik, memoritereket mond vissza, és a verselemzésnél is megelégszenek a tankönyv vázlatával. Szerintem lehet ezt máshogy is, élménnyé változtatva is csinálni. Emellett sok ember egyáltalán nem olvas, mert a szüleitől sem látja, hogy ez érték volna, és ha ehhez kap egy rossz élményt a suliban, sosem fog olvasóvá nevelődni.

Mert online: a COVID karantén alatt kezdtem el foglalkozni ezzel, a résztvevők közt óriási sikere volt – a csoportban volt békéscsabai, budapesti, veszprémi, tatabányai, én magam győri vagyok. Áttörte a fizikai korlátokat, és nemcsak a hazai, hanem a külföldi távolságokat is képes csökkenteni, pl. külföldön lévő családtagokkal/barátokkal tudnak ebben a formában találkozni,  közös élményben részt venni. Nincs olyan probléma, hogy ez tök jó, de tényői vagyok, és nincs kocsim (nagyobb távolságról nem is beszélve).

A foglalkozást élményirodalomnak hívom: az élményfőzés, élményfestés stb.-hez hasonlóan legyen élmény az irodalommal foglalkozni, olvasni (bármit), arról gondolkodni és beszélgetni. Olyan kötetlen, vidám hangulatú szeánszok, ahol mindenki szabadon kifejezheti a gondolatait, véleményét. Nincs rossz ötlet vagy rossz gondolat, és a rossz kérdés is az, amit nem mernek feltenni. Nekem mindegy, mire gondolt a költő, az érdekel, mire gondol a résztvevő.